*Nathan szemszöge*
-Jay hova megyünk?
-Most az teljesen mindegy neked! Tudom én, hogy minden rendben lesz!- vezetett vadul, ám bátran
Felmentünk az autópályára, és 160-nal mentünk, én csak előre néztem, mellettem elsuhantak a fák. Fogalmam sincs, vajon Becca él-e még vagy az a ribanc Dionne már csinált vele valamit. Ez sose bocsájtanám meg magamnak! Miattam tartunk most itt, ha nem szerettem volna bele, Dionne is nyugton maradt volna. Mit mondjak Rob-nak, ha egyszer csak elveszíti a nővérét? Megmondta, hogy vigyázzak rá, mert különben... eközben megálltunk Jay kiszállt, és bezárta az ajtókat.
-Jaaay! Mi a francot csinálsz?
Ő csak bement egy hatalmas épületbe. Megpróbáltam megkeresni a tetejét, de nem láttam. Gondoltam elolvasom a feliratot: Californiai állami rendőrség
-Mi a franc?- ütöttem bele az ajtóba
Fogtam magamat, lehúztam teljesen az ablakot, hogy majd én kimászom. Fogtam magam kitettem egyik lábamat.. másik lábamat, már csak a kezeimet kellet volna kiszednem valahogyan, de Jay előttem járt 2 lépéssel, miért is nem emlékeztem arra, hogy egy bilincs mindig van a zsebében, engem meg pont odazárt az ajtóhoz... hát kellett ez nekem? Ebben a pillanatban fele testem az autón kívül, fele pedig belül van...mondhatom kényelmes! Körülbelül 20 percig voltam ebben a pózban, már kezdtem aludni, mikor érzem, hogy Jay kiemelt a kocsiból, és visszaültünk. Vigyorgott rám, és csak vezetett:
-Jaj baby Nath! Sokat kell még tanulnod tőlem, ha azt akarod csinálni, amit nem engedek!- röhögött rajtam
-Jay most nincs időnk humorizálni! Minek mentél el a rendőrségre, lehet ez miatt fog Becca megsérülni!
-Nyugi haver, neked hála nemsokára megint velünk lehet!
-Hogy mi? Mégis hogy érted ezt?
-Szerencsére vettél neki egy új telefont, amiben van egy csip. Ezt a csipet be lehet mérni, és a koordináták által eljuthatunk Becca-hoz!- nyomta meg jobban a gázt
-Tudjuk hol van?
-Igen, de- itt egy kicsit elbizonytalanodott- mozgó tárgyal van dolgunk!
-Francba!
-Nyugi Nath! Felénk közeledik
-Akkor mire vársz? Nyomd a gázt!
-Akkor mire vársz? Nyomd a gázt!
*Becca szemszöge*
Vajon hol a francban lehetek most? Körülöttem csak tenger van. Néha megdob egy kicsit a hullám, de nem vészes. Az irányt tartom, keletnek megyek, de sajnos nem nagyon haladok előre. Látom Dionne kezd ébredezni...
-Jaj a fejem! Hol a francba vagyok? Már emlékszem! Jack? Trevor? Hol a francba vagytok? Végeztetek a kiscsajjal?
-Sajnos a barátaid már rég a tengerben vannak valahol, nem sikerült valami fényesen a "bosszúd"!
-Jaj, de szánalmas vagy! Mikor te voltál megkötözve akkor sírtál, most meg játszod nekem itt a nagymenőt!
-Én vagyok a szánalmas?- húztam fel a szemöldökömet- Sosem csináltam még olyat, hogy az ex-em barátnőjét zaklatom! Te meg még meg is akarsz ölni... milyen kedves vagy mondhatom!
Szólásra állt a szája, mikor egy nagy hullám becsapott a fedélzetre, és nagyjából minden csurom víz lett. Azt hiszem vihar van készülőben, hiába utálom Dionnet be kell vinnem, kint nincs biztonságban! Odamentem hozzá, kioldottam a kötelet, és bementünk a kapitány fülkébe. Ott kikötöttem egy korláthoz, visszaálltam a kormány elé, és próbáltam tartani az irányt a part felé.
-Nem gondoltam volna, hogy ezek után is behozol engem ide, és nem hagytál kint!-nézett nagy bociszemekkel
-Nem hagyhatlak kint ilyen időben veszélyes!
-Nem akartalak bántani, de én nagyon szeretem Nathant....-hajtotta le a fejét
-Akkor hogy voltál képes megcsalni őt? Ha igazán szereted őt akkor elengeded, és hagyod, hogy élje a saját életét!
Itt elhallgatott, és csak a könnyeit törölgette. Engem ez nem nagyon érdekelt csak vezettem tovább, és egyszer csak ismét minden elsötétült....
Itt elhallgatott, és csak a könnyeit törölgette. Engem ez nem nagyon érdekelt csak vezettem tovább, és egyszer csak ismét minden elsötétült....
*Nathan szemszöge*
-Jay álljunk meg itt!
-Nem most sietnünk kell a partiőrséghez!- biccentett a fejével előre
Csöndben utaztunk tovább gyorsan oda is értünk, és bementünk az irodába:
-Jó napot miben segíthetek?- köszöntött minket egy rendőr
-Üdvözlöm Jay McGiunnes vagyok! Rablást szeretnénk jelenteni!
-Üljönek le! Miről van szó?
-A barátnőmet elrabolta az ex-em, öléssel fenyegetőzik kérem kerítse elő!
-Uram nyugodjon le!- szólt rám a rendőr
-Biztosúr- kezdte mondandóját Jay- ne haragudjon a barátomra. Tudja milyen a szerelem, és ő most elveszítette a szerelmét. Itt vannak a koordináták, de a hajó mozog. A part felé tart- nyújtott át egy cetlit a felettesnek- ha nem gond mi is magukkal tartanánk a keresésben!
-Köszönöm az információkat, most rögtön 5 keresőhajót küldünk a közelbe, remélem megtaláljuk! Maguk is jöjjenek velem segíthetnek majd!
Kimentünk az ajtón és végig a parton rengeteg ember várt minket. Ránk adták a mentőmellényt, és mindenki felszállt a saját hajójára, mindenki más irányba indult. Mi pont abba az irányba indultunk ahol a mobilnak a jele volt. Útközben azon gondolkoztam mi lett volna, ha nem ütközik belém, ha nem tudom meg, hogy ő lesz a fényképészünk...milyen lenne, ha nem láthatnám gyönyörű mosolyát? Kék szemeiben elveszek, hosszú gyönyörű haja elvarázsol, egy rakás közös fényképünk van a telefonomba, és ahogy reggel felkeltem ő eltűnt. Ez minden az ÉN hibám! Ha nem kezdtem volna ki vele Dionne sem bántotta volna. Érzek valami melegséget az arcomon, érzem az illatát, a csilingelő hangját....kinyitom a szememet ő sehol sincs. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, aztán még egy, és még egy. A végiggördülő cseppek a fadeszkákra potyogtak. Annyit gondolkoztam, hogy mire felnéztem a hold már erős fényével vakított (az óceánba vagyunk szerk. megjegy.) ránéztem a telefonomra....már este 10 óra van! Öt órája keressük Beccat, de sehol egy lélek. Kezdtek a szempilláim elnehezedni, amikor a hajókapitány elkezdett ordibálni:
-Ember a vízben! Riadó! Ember a vízben- mutatott az ember felé
Rengeteg lámpa volt a fedélzeten mindenki megfogott egyet, és rávilágítottunk az ismeretlen testre.
-Becca- ordítottam mint egy vadállat, és ugrottam fejest a vízbe...

Nagyon jó! :))) De, hogy került Becca a vízbe? :O Hozd hamar a kövit! :***
VálaszTörlésKöszi! Becca nem emlékszik rá, de kifog derülni! Ki sem mondod, hogy The Wanted és már itt is lesz!:D
TörlésEgy kis ajándék: http://baratsagvszerelemthewanted.blogspot.hu/2013/08/dij.html
TörlésKöszönöm!♥
Törlés