Rabul ejtette a szívemet, lelkemet...

                */Pár órával később/*  

    Reggel van... alig aludtam az éjjel pár órát. Mellettem a szuszogó Nathan fekszik. A doki azt mondta, hogy örüljünk annak, hogy nem lett nagyobb baja. Megtiltotta, hogy fellépjen, így Nano szépen el is küldött a Londoni főhadiszállásra. Ha normális eset lenne biztos nem mennék el vele, de szegény beteg, nem hagyhatom egyedül! Kiléptem az ágyból és pakolni kezdtem a cuccokat a kofferba. Nem volt sok cuccunk így gyorsan végeztem. Elmentem elvégezni a reggeli teendőimmel. Mire kiértem a beteg ébren volt.

     -Öltözz fel 1 óra múlva indul a gép!

     Ezzel becsaptam mögött az ajtót és ott hagytam. Átmentem Tomseyek-hez. Ők még nagyban aludtak, szóval nem is zavartam őket. Körbe körbe járkáltam az emelten, de senki sem volt ébren. Mindenki aludt, és pár óra múlva már Berlinben lesznek, csak mi nem. Mi otthon leszünk kettesben....
       

               */Pár óra múlva Londonban/*

     Kiszálltunk a taxiból és megbámultuk a házat, közben a taxis letette a csomagot és elhúzott.

     -Otthon édes otthon!- szippantott a levegőből egy kicsit

     -Menjünk be!-vettem fel a bőröndömet

     A hatalmas kapuk kinyíltak mi pedig elindultunk befelé. Minden ugyanúgy volt mint ahogyan hagytuk pár hónappal ezelőtt. Tisztaság és világosság volt, gondolom a távollétünkben takarítottak. Kihalt volt a hatalmas villa. Letettük a csomagokat és csak álmélkodtunk az óriási nappaliban.
     -Kérsz teát?- tette fel kérdését Nath
     -Nem
     -Biztos nem kérsz? Felfrissülnél!
     -Nem kérek!
     -Oké főnök- rántott vállat, majd elment a konyhába teát készíteni
     Én kimentem a kertbe és néztem a gyönyörű virágokat a kertben, mikor hirtelen megjelent mellettem a lakótársam.
     -Szép a kert ugye? Itt mindig megnyugszom ha baj van!
     -Jó neked! Én semmitől sem nyugszom meg!
     -Mi a baj Reb?- nézett rám kimeredő szemekkel
     -Tudod te azt nagyon jól!- hagytam ott és mentem fel az emeletre
     -Rebeka még mindig az miatt vagy mérges?- szaladt fel a lépcsőn
     -Látom nem vagy már beteg...
     -Ennyi erőm van még!
     -Jó akkor hagyj békén!
     -Nem hagylak! Mond el nekem mi a bajod van!
     -Jó! Ezt akarod? Tessék! Egymásba szaladtunk London utcáin. Beléd szerettem, te meg átcsesztél, de rendesen! Bíztam benned, annyi minden mentünk már át együtt ezalatt a rövid idő alatt. Végül meglátlak egy ribanccal smárolni Párizsban ami elméletileg a SZERELEM városa. Te megfáztál és beteg lettél aztán olyan dolgokat mondtál rám amit nem kellet volna. Próbáltak lebeszélni a koncertről, aztán összeestél a színpadon!- elkezdtek patakban áradni a könnyeim- Órákig próbáltuk a lázadat csökkenteni, és mindenki halálra feszkózta magát miattad. Eddig bírtam! Eddig nem volt okom egy pasi miatt sem bőgnöm! UTÁLLAK NATHAN JAMES SYKES! Köcsög vagy! Hogy tehetted ezt?- csaptam pofán
     -Beszéljük meg!- fogott meg a vállamnál
     -Nem! Hagyj már végre békén!- szaladtam le vissza a nappaliba
     -Így nem lehet vége!- jött le utánam
     -De igen!- álltam oda az ablakhoz és mereven néztem ki rajta
     -Becca légyszíves!- jött mögém és fogta meg a vállamat
     -Mégis hogy mersz engem Beccának hívni? Csak az hívhat engem így akit szeretek és nem csapott be!- szedtem le kezét a vállamról
     -Ne hisztizzél már kincsem! Meg kell beszélnünk a dolgokat!
     -Hagyj már!
     -Asszony meghallgatsz!
     -Mit mondtál nekem?
     -Kussolj és hallgass meg!- közeledett felém
     Épp ott volt mellettem egy váza, megragadtam és neki dobtam.
     -Mi a bajod van neked?
     Nem szóltam semmit, de megfogtam egy lámpát és nekivágtam a feje mellett a falnak. Ismét meglepetten nézett rám, én meg csak kimentem a konyhába. Elővettem egy bögrét a szekrényből és teát akartam volna főzni. Nathan viszont ismét követett engem és a pult túloldalára állt.
     -Rebeka! Beszéljük meg!
     -Nem mondtam, már hogy hagyj békén? Idegesítő vagy!
     -Hallgass meg!- fogta meg a karomat
     -Eressz el!- rántottam ki a kezemet a szorításából
     -Te vagy a legfontosabb számomra! Mindennél jobban szeretlek!
     -Persze! Azokat nem csapjuk be!
     -Sajnálom!- nézett bele mélyen a szemeimbe
     -Sajnálhatod is!- viharoztam ki a konyhából, ki az ajtón
     Becsaptam magam mögött az ajtót,és a következő pillanatban a küszöbön találtam magamat. Hatalmas gombóc volt a torkomban. A meleg könnyek lassan végigcsordultak az arcomon. Vajon hol ronthattam el az egészet? Nem vagyok elég jó neki? Miért kellet beleszeretnem? Miért csókolt meg a holdfényben? Miért mentett ki az óceánból? Mit jelentek számára? Miért tette ezt velem? A könnyek egyre jobban és jobban folytak végig az arcomon. El akarok futni jó messzire amennyire csak lehet. Nem mehetek innen el, itt van az én börtönöm! Nathan rabul ejtette a szívemet, lelkemet...
      Vajon lehet-e még valami köztünk? Szeretném újra érezni az illatát, a kék szemeibe belemerülni. Szeretnék újra ölelő karjaiban lenni.
      -Reb- ült le mellém- gyere be!
      -Minek? Úgyis könyörögni fogsz nekem!
      -Csak gyere be!- húzott fel kezeivel
      Bementünk és a TV-ben azok a képek mentek amiket Svédországban és L.A.-ben csináltunk. Akkor még nem bántott meg. Ismét folyni kezdtek a könnyeim. Fájt már a hasam, a fejem a szívem... Fájt már az is, hogy itt áll velem szemben és csöndben néz.
       -Mit akarsz ezzel?- néztem rá értetlenül
       -A bocsánatodat! Nem akarom, hogy haragudj rám!
       -Azt hiszed mérges vagyok?- ordítottam torkom szakadtából- Miért lennék mérges! Csalódtam benned Nathan!- kaptam fel újra egy vázát és vágtam oda hozzá
       -Kérlek ne csináld ezt- közeledett felém- Beszéljük meg!
       -Ne közelíts hozzám! Menj el Nath!- kezdtem el én is hátrálni
       -Nem megyek sehova!
       -Jó akkor én megyek!- fordultam sarkon és száguldottam ki a kertbe
       Volt a kertben egy eldugott hely. Odamentem és leültem oda.

        */Pár óra múlva/*

        Elaludtam a fűben, és szerencsére nem zargatott senki. Feltápászkodtam és bementem. Senki sem volt a házban csak egy levél állt az asztalon nekem címezve:

                                             Kedves Becca!

           Sajnálok mindent ami történt. Nem tudom neked leírni   szavakban mennyire szeretlek. Reggel mikor felkelek első gondolatom az, hogy vajon hogy aludhatott az én királynőm? Mert igen te királynő vagy számomra.Mikor meglátlak egyszerre önt el a melegség, és ráz ki a hideg. A pulzusom az egekbe szökik egyik pillanatról a másikra. Amikor hozzám szólsz, úgy érzem, mintha egy angyal hangját hallanám. Nevetésed számomra gyönyörű zene. Veled teljes embernek érzem magamat. Sajnos vannak, és lesznek mindig olyan emberek akik elakarnak tőled választani. Ezt nem tehetik meg. Túlságosan szeretlek. Nem tudok aludni, nem tudok gondolkodni, nem tudok lélegezni se nélküled! Soha nem éreztem ilyesmit ember iránt. Azt hiszem ezt nevezik szerelemnek... Úgy döntöttem elmegyek innen messzire. Kilépek a bandából, és az életedből is egyaránt. Nem kell többet szenvednünk! Tudom, hogy sohasem szerettél engem úgy ahogyan én téged. Szeretted volna, ha kilépek az életedből tessék elmegyek! Azt hiszem ez a legjobb döntés mindenkinek! Ne gyere utánam, mert előbb még hazamegyek elköszönök azoktól akik szeretnek... Mindig is szeretni foglak, és sosem felejtelek el! Legyél boldog majd a férjeddel és a közös gyerekeitekkel!

                                                                            Szeretlek! Nathan. 

         Mivan? Itt hagy? Nem szeretem? Mindennél jobban, csak őt. Nem mehet el! El kell mondanom neki! Leírta mikor megy? Nem csak azt, hogy először haza megy!
         -A francba! Tizenöt perc múlva megy a vonat, a város központjából, ami 10 percre van gyalog!
         Fogtam a levelet és beletettem a táskámba. Kirohantam a házból, a taxi már ott várt (útközben hívtam egyet), beszálltam és elindultunk!
         -Siessen kérem! Az életem forog kockán!- sürgettem a sofőrt
         -Miért mondja ezt mindenki? Nem mehetek gyorsabban!
         -Taposson a gázba!- ordítottam rá- Egyik barátom  menni akar a dzsungelbe! meg kell állítanom!
         -Észnél van a barátod?- nézett rám a visszapillantó tükrön keresztül
         -Nincs meg kell állítanom!
         A sofőr a rövidebb úton ment, így hamarabb értem oda. Megnéztem a menetrendet. Épp most megy a vonata. Elkezdtem futni a vágány felé. Nem volt senki sem az utamban, sprinteltem ahogyan csak tudtam. A vonatra éppen az utasok szálltak fel. Sehol sem láttam ŐT. Végigsiettem a vagonok mellett, de sehol sem volt egyszer csak megláttam a piros Full Capp-jét. Háttal állt nekem, de bármikor megismerem őt. A beszállásra várt. Végigfutottam a vágányon, amikor megfordult felém.
         -Nathan!- öleltem meg